A víz alatti roncsok meghódítása
Avagy, mire számíthat egy búvár, ha roncsmerülésre adja a fejét…
A nyílt tengeren vagyunk. A partot és a többi hajót két órával ezelőtt láttuk utoljára. A kapitányi hídon mindenki a GPS és a fenékszonár kijelzőjére, de semmi. Az idő ólomléptekkel halad, a hídon visszafojtott csend van. Két társunk egy órája ül teljes felszerelésben a hajó tatján és várja a jelet. A GPS szerint jó helyen vagyunk, az ultrahang radar képernyőjén még mindig semmi. Lassan szisztematikusan pásztázzuk a területet. „Itt kell lennie valahol.” Ekkor egy hatalmas „zátonyt” jelez a mederfenéken a radar. Mindenünnen kiáltások hangzanak fel, és mint egy titkos jelre szervezett munka kezdődik. Egy „OK” a két társnak, akik azonnal elhagyják a hajót. Hosszú hajókötél fut utánuk a mélybe. Négy és fél perc telt el, és már fent is vannak. „Rákötöttünk, megvan” mondja mosolygó arccal egyikük. „Hatalmas és csodaszép” kiáltja lenyűgözve a másik. A motor leáll, kezdünk.
Ki miért van itt ezen a roncsmerülő szafarin?
Mindenki más és más motivál. A legtöbben közülünk a kalandot, a roncsok misztikumát keresik. Szerintük semmi nem hasonlítható ahhoz az élményhez, amely egy ismeretlen roncs felderítése, bejárása közben élhető át. Ehhez társul a technikai merülések egy sajátos aspektusa, az alkotás. Lehet, hogy ez itt furcsán hangzik, de az a sok minden, amire egy ilyen merülésen figyelni kell, egy nagyon átgondolt és aprólékos tervezést igényel, amely az alkotás egy fajtája. Néhányan a színes élővilág miatt csatlakoztak hozzánk, mivel a roncsok ideális búvó és élőhelyet biztosítanak rengeteg élőlénynek. A nyílt tenger sokkal kevésbé rendelkezik ilyen sokszínű kavalkáddal, így kiváló alkalom nyílik a természet megfigyelésére. Néhányan fotózni jöttek. A vízalatti roncsok mindig kedvelt témái voltak a fotósoknak, hiszen egy jól sikerült kompozíció mindenkit megragad legyen a szemlélő akár búvár, akár civil. Végül, de nem utolsó sorban meg kell említenünk azokat a barátainkat is, akiket a múlt kutatása érdekel. Régi világok kapuja ez, melyen ha belép valaki a történelem egy hibernált pillanatában találja magát. Történész társaink heteket, sőt hónapokat töltöttek könyvtárakban, levéltárakban és gyűjtötték azokat az információkat, melyek színesebbé teszik kalandunkat. Tehát az érdeklődés irányvonala mindenkinél más, mégis ugyanaz, a víz alatti roncsok.
Selmeczi Dániel fotója
A törvények ismerete is nagyon fontos azoknak, akik roncsok kutatására adják a fejüket. Sok helyen lehetnek gondjaik a felkészületleneknek. A világon majdnem mindenhol törvények védik a roncsokat és azok rakományát. Néhol a roncs és rakománya a mai napig a hajózási társaság, esetleg a biztosító tulajdonát képezi. Régi korok roncsait a történelmi emlékek miatt védik, még akkor is, ha nincs esély a részleges vagy teljes kiemelésre és konzerválásra. Több hadihajót katonai temetővé nyilvánítottak (ezekről a „Hadihajók” című sorozatunkban, már sokat olvashattak, pl.: Szent István Csatahajó) és a hősök örök nyughelyét nem illik háborgatni. Még azokra a roncsokra is vonatkozik néhány szabály, amelyek semmi szabályozás alá nem esnek. A roncsmerülők íratlan etikai kódexe szerint semmit nem vihetünk magunkkal, és semmit nem mozdíthatunk el, vagy változtathatunk meg a roncsokon. Ha belegondolunk abba, hogy mindenki csak egy „kicsit” vinne haza az ott lévő tárgyak közül, rövid idő alatt egy kifosztott raktárra emlékeztetne a néhai misztikus roncs. Aki bármit elmozdít vagy felhoz, csak a roncs pusztítását végzi, hiszen a konzerválás technológiája nem alkalmazható precízen a konyhai mosogatóban. Ezeknek a tárgyaknak előbb utóbb a pusztulás és a szeméttároló jut osztályrészül. Még ha valaki képes is megoldani az állagmegőrzést, akkor sem teheti meg, hogy hazavigye és kisajátítsa ezt az élményt magának. Ez a búvár nem történész, régész vagy restaurátor, hanem tolvaj. Hozz fényképet, mely dísze és emléke lesz életednek és hagyd meg ezt a lehetőséget másnak is, mint ahogy ezt az előtted járók is megadták neked!
Veszélyek is leselkednek a roncsok kutatóira, melyeket nagy odafigyeléssel meg lehet előzni. Az első problémacsoport magából a búvár személyéből, attitűdjéből fakad. Az önismeret, a tudatlanság és a felkészületlenség okozza leggyakrabban a gondot. Sokan vállalkoznak arra, hogy képzetlenül vágjanak neki a felfedezésnek, és nem is tudják, hogy mi is az, ami problémát okozhat számukra. Nincsenek tisztában azokkal a veszélyekkel melyek lesnek rájuk, és fogalmuk sincs, hogyan kellene megoldani őket. Vannak, akiket nyomaszt a zárt tér vagy a félhomály, és ha erre a merülés során ébrednek rá a félelem megbénítja gondolkodásukat és elveszítik a józan ítélőképességüket. Ilyenkor jön a pánik és a hibák. Olyan esetek is előfordulnak, ahol a búvár a társak nyomására „vállal be” egy ilyen merülést és a folyamatos stressz az előzőekben elmondott gondokat generálja. Ezek elég alattomos dolgok, amelyek minimum egy nagyon rossz emlékű merüléssel, rosszabb esetben „akármivel” is végződhetnek. Tudomásul kell venni, a roncsmerülés a technikai merülések körébe tartozik és ennek szabályait meg kell tanulni, majd egy profi oktatóval be kell gyakorolni. Megfelelő képzettség hiányában a roncsmerülés hasonlatossá válhat az „orosz ruletthez”. Egy képzett és felkészül búvárnak, a roncsmerülés tele van kalanddal, csodákkal és élménnyel.
A roncson belüli veszélyek egy képzett személynek nem is igazán veszélyek, hanem olyan tényezők, amelyekre figyelni kell, és tervszerűen felkészülni. Mivel a problémák ismertek, és megjósolhatóak a gondos tervezés kiküszöböl majdnem minden gondot.
A zárt térben történő merülés veszélye az első és legfőbb probléma. Mivel semmilyen vészhelyzet esetén nem tudunk azonnal a felszínre emelkedni, a problémák megoldására úgy kell felkészülni, hogy akkor és ott megoldhassuk őket. Ezt megfelelő tartalék és kiegészítő felszerelésekkel valamint speciális szabályok alkalmazásával lehet biztosítani. Az egyik legfőbb szabály a levegőellátás biztosítását célozza. Ha a levegőtartalékot ügy osztjuk be, hogy az elég legyen egy személynek a behatoláshoz és kettőnek a kijutáshoz, akkor megközelítőleg helyes úton járunk. Vagyis egyszerűbben egyharmadát befelé használjuk, egyharmadát kifelé, a harmadik harmadot pedig tartaléknak tekintjük. Ezt nevezik a hétköznapokban egyharmad szabálynak (ami egyébként nem így szól, de többeknek csak ennyi ismert belőle). Ezért itt akad néhány elemezni való gondolat. A gondolkodás mellőzése nagy hibákat szülhet. Ha két különböző légtérfogattal rendelkező búvár tervét megvizsgáljuk, láthatjuk a szarvashibát. A két történetbeli alulképzett búvárunk levegőmennyiség 3000 és 4000 liter. Mivel az egyik többet fogyaszt, úgy gondolja, ha többet visz magával, azzal eléri, hogy egy hosszabbat merülhetnek, mivel így egyszerre érnek tartalékaik végére. Ha nyílt vízen lennénk, akkor ez a gondolatmenet még érthető is lenne, de itt életveszélyes. Ha mindkettő gondolkodás nélkül alkalmazza ezt a szabályt, akkor 1000 és 1333 liter elfogyasztása után fordulnak majd vissza. Ezeknek a határoknak az elérése akár egyszerre is történhet, hiszen a nagyobb térfogattal rendelkező búvárunk többet fogyaszt. Ha számolunk egy kicsit, rögtön megvan a hiba. Ha valamilyen véletlen folytán a nagyobb fogyasztású búvár minden levegőtartalékát elveszíti, akkor is szüksége lesz 1333 literre a kijutáshoz. A gond az, hogy ennyi már nem áll a rendelkezésükre, hiszen a másik társnál csak 2000 liter van. A matematika könyörtelen szabályai miatt 1000+1333=2333. Hiányzik 333 liter így mindketten jó hosszú merülésre számíthatnak. A helyes verzió az lett volna, ha a kisebb légtérfogat egyharmadát vonták volna le a 4000 literes készletből is, hiszen így a rosszabb fogyasztású búvár jóval előbb elérte volna a visszafordulási nyomását. Ekkor még a társnak lett volna annyi levegője, hogy mindketten kiérjenek. Az könnyen belátható, hiszen ha a nagyobb fogyasztás társ elfogyasztott 1000 litert, akkor a kisebb fogyasztású kevesebbnél tart. Kifelé a nagyobb fogyasztásúnak ismét 1000 literre lesz szüksége, társának pedig ismét kevesebbre, mint 1000 liter. Ennek az összege belefér a 3000 literes tartalékba. Félreértés ne essék, itt nem a személyes levegőfogyasztásból indultunk ki, hanem az elvet magyaráztuk konkrét példával. Természetesen a valós számítások több tényezőt is figyelembe vesznek. Az út kifelé hosszabb ideig tarthat váratlan tényezők miatt, és két búvár együtt lassabban mozog, mint külön-külön. Ezért sokan az „egynegyed” szabályt használják ugyanezen megfontolások alapján. Helyes az is, ha merülés függvényében képezünk egy plusz tartalékot, amelyet nem létezőnek tekintünk, váratlan helyzetekre.
A roncson belüli navigáció, a behatolási útvonalának biztosítása is rendkívül kardinális kérdés. Ha biztonságosan ki szeretnénk jutni egy roncs belsejéből, pontosan tudnunk kell milyen útvonalon jutottunk be, hiszen csak ez az egy útvonal járható visszafelé is. Ennek érdekében mindig egy folyamatos vezetőkötelet kell használnunk oly módon, hogy az egészen a nyílt vízig tartson. Ennek a használata sem olyan egyszerű, mint ahogyan elsőre gondolnánk. Fontos az, hogy miként és hol fektetjük ki. Az éles tárgyak elvághatják és bonyolult helyeken olyan résekbe is behúzhatjuk, melyeken visszafelé nem tudunk átjutni. Ha még a látótávolság is lecsökkent, esetleg megszűnt az üledék miatt, komoly gond lehet a kivezető út megtalálása. Ilyenkor még a tájolónkra sem hagyatkozhatunk, hiszen a nagytömegű fémtárgyak eltérítik a mágnestűt. A roncsok ebből a szempontból több esélyt adnak a kivezető út megtalálására, mint a barlangok. Mivel a legtöbb esetben emberi léptékű és logikus járatokkal van dolgunk, melyek geometriája könnyebben követhető, mint egy barlang teljesen szabálytalan alakja, jók az esélyeink. A szűkületek és korlátozott terek sem ritkák a roncsokban. Ezt okozhatja az elmozdult rakomány, a roncs és a mederfenék ütközésekor létrejött deformáció, esetleg a szétmálló szerkezeti elemek elmozdulása. Ezek a helyek csak akkor veszélyesek, ha áthaladunk rajtuk. Többen ilyenkor leveszik a felszerelésüket, hogy átférjenek ezeken a helyeken, majd büszkén mesélik hősies tettüket. Teszik ezt egészen addig, amíg egy vészhelyzet miatt nem kellene a lehető leggyorsabban elhagyni a roncsot. Egy ilyen öltözés-vetkőzés, de még egy erőltetett átpréselés is annyi időbe kerülhet, amely miatt kifutunk az időből. Arról nem is beszélve, hogy egy ilyen helyzetben a társ mentése, még a legnagyobb hidegvérrel rendelkezők számára is szinte lehetetlen. Legjobb, ha megfordulunk és keresünk egy másik jól járható útvonalat.
Beakadás és begabalyodás is könnyen előfordulhat, mivel a roncsok málló belső burkolata alatt meghúzódó elektromos vezetékek idővel belógnak a közlekedési útvonalakba, vagy a halászhálók és zsinórok keresztezik utunkat. Ha lehet, az ilyen akadályokat felülről ússzuk át, így könnyebb rájuk figyelni vagy kiakasztani a felszerelést. Ha beakadtunk és elsőre nem sikerül megszabadulnunk a csapdából jobb, ha a társ segít, mivel ő jobban láthatja az elakadás mibenlétét. A felesleges küzdelem csak a látási viszonyok romlását eredményezi, ami nem a legjobb esemény egy roncsmerülés alkalmával.
Üledék minden roncsban található, amelynek felkavarodása részben, vagy egészben megszüntetheti a látótávolságot, amely megakadályozza az útvonal követését és a kommunikációt. Alattomos jelenség, mivel a gyakorlatlan búvár általában csak előre figyel behatoláskor. Befelé mindig tiszta a víz és semmi rossz nem jut az eszébe. Ha a visszaforduláskor hátranéz, és meglátja azt, ami mögötte van, (vagyis legtöbbször semmit) legtöbbször pánikszerűen próbál távozni, ami csak rontja a helyzetet. Ezért nagyon fontos megtanulni azokat a technikákat, melyek segítségével beállítható a semleges pozíció. Itt nem a lebegőképességről beszélünk, hanem egy olyan vízszintes, vagy fej lent,-láb fent testhelyzetről, amely segít az uszonyokat erőlködés nélkül a lehető legtávolabb tartani az üledéktől. A mozgástechnika is nagyon fontos. Lehetőleg nagyon lassan, lebegve, az uszonyokat minimálisan használva, szűkebb helyeken inkább kezünkkel húzva magunkat haladjunk így elkerülhetjük az üledék felkavarodását.
Éles tárgyak tömkelege található egy roncsban, amelyek egy óvatlan mozdulat esetén komoly sérülést okozhatnak. Mindig használjunk kesztyűt és legyen a hajón elsősegély felszerelés. Egy megelőző tetanuszoltás sem elvetendő ötlet, főleg akkor nem, ha egy hosszú hajótúrával kívánunk több roncsot is megmerülni. A felszerelés védelme is indokolt lehet. Többen használnak térdvédőket, vagy kiöregedett kezes-lábasokat ruhájuk védelmében. A palackok szelepjeit és a reduktorok első lépcsőit erre a célra készített ütközőkkel, míg a csöveket speciális hálós bevonattal védhetjük.
Instabil szerkezetek leomlani készülő tárgyak leselkedhetnek ránk, melyek maguk alá temethetnek, vagy elzárhatják a kivezető utat. Ennek az elkerülése egy előzetes szemrevételező merülés a legjobb megoldás. A roncsok pusztulnak ugyan, de nem egyik napról a másikra. Ami stabilnak látszik, az legtöbbször az is. Ennek ellenére nem árt az óvatosság és a körültekintés.
Az áramlatok keltette szívóhatás, egy ritka, de annál veszélyesebb tényező. Néhol előfordul, hogy erős áramlatok veszik körbe a roncsot, amelyek a járatokon is végighaladnak. Ha ez az áramlat befelé húzza a búvárt és a kijárat túl szűk ahhoz, hogy kiférjen rajta, máris csapdába esett. Áramlásos helyen nem tanácsos bemenni egy olyan járatba, ahová a víz befelé folyik, hiszen ki tudja milyen a túloldali kijárat. Ez az áramlás a felkevert üledék mozgásából vagy a víz sodrásából is könnyen megállapítható. Az ilyen helyeket célszerű mindenképpen elkerülni, mivel fordulhat az áramlás, és az eddig biztonságosnak tűnő járat pillanatok alatt veszélyessé válhat.
Az élővilág is okozhat meglepetéseket számunkra, hiszen sok ragadozó választja búvóhelyéül a roncsok belsejét. Ha hirtelen rájuk törünk vagy megijesztjük őket, ritkán ugyan, de megtámadhatnak bennünket. Kevés vigasz számunkra az, hogy ez önvédelemből vagy a területük védelmében történt és különben nagyon kedves állatok. A legtöbb balesetet azonban nem a ragadozók, hanem a kagylók okozzák. Ha Murphy búvár lett volna, biztosan lenne egy olyan törvénye, mely szerint „egy éles kagyló mindig a megfogott oszlop nem látható oldalán lakik”. A szisztematikus körültekintő magatartás és egy jó kesztyű valószínűleg megelőzi mindezeket a gondokat.
Sokakban most felvetődhet a kérdés: „Ha ennyi gonddal jár a roncsmerülés, akkor mi a jó benne?
..nos ezt mindenkinek döntse el maga…
Dóra Gyula
PADI, TDI és UEF instructor