Találkozásom a Tec világával

Mindig is érdekelt, vonzott a technikai búvárkodás világa!

Éppen csak a haladó búvárvizsgáimon voltam túl, amikor már érdeklődve figyeltem, ahogy az oktatóm számomra furcsa, szokatlan felszerelésben készült a mélységet meghódítani.

Később elvitt minket egy adriai búvártúrára és míg mi “zöldfülűek” ostromoltuk a 30 méteres mélységet

Ő már hetvenesre készült, mert ott volt egy érdekes repülőgép roncs.

A szárazruha, a  rengeteg palack, a  különböző légzőgázok, a számítógépes merülés tervező szoftverek használata  mind mind érdeklődést és csodálatot váltottak ki belőlünk!

Később, amikor Hévízen és a Molnár János barlangban merültem megint csak technikai búvárok vettek körül.

Lassan beértem és búvároktatói minősítést szereztem. Sokszor merültem sok helyen és bizony be kell, hogy valljam, hogy elkezdett irritálni a technikai búvárok “felsőbbrendűsége”!

Ahogy lenézték, lekezelték a többi búvárt, ahogy éreztették, hogy Ők mások, különbek!

Tényleg így lenne?

Ennyivel többet tudnának a merülésről?

Egyre inkább eluralkodott rajtam a kíváncsiság! Érett bennem az elhatározás, hogy egyszer bele kellene kóstolnom!

Mindeközben tettem a dolgom. Oktattam a kezdőket, neki estem honlapokat gyártani, webáruházat üzemeltettem, hírleveleket fabrikáltam.

…és egyszer csak érkezett egy jelzés…Talán Isteni sugallat?

Dóra Gyula a technikai búvárok egyik Ikonja bejelentkezett a hírlevelemre!

Búvárpályafutásom alatt sok búvárral találkoztam, sok búvárral beszélgettem, belefolytam a búvár közéletbe és hát sok mindent hallottam már Róla!

Volt aki nagyon merevnek, katonásnak mondta. Volt aki szerette és volt aki utálta!

Egy dologban azonban mindenki egyetértett, hogy a tudása megkérdőjelezhetetlen!

…és ez az ember feliratkozik a hírlevelemre?

Miért?

Vajon mire kíváncsi?

Most mit tegyek?

Hűha….

Írok Neki egy illedelmes köszönőlevelet! Abból baj nem lehet!

Meglepetésemre levelemre válasz is érkezett, így lassan elkezdtünk kommunikálni az interneten keresztül.

Megismertem a honlapját és azon keresztül mélyebb betekintést nyerhettem a technikai búvárkodás  és a DIR világába.

Mégis az írásai voltak rám a legnagyobb hatással!

Igen! Az írásai, amelyek nem is a búvárkodásról szóltak!

Olyan stílusban írt, ami megérintette a lelkem!

Sugárzott belőle az élet szeretete, a mások iránti tisztelet, a bölcsesség, öröm és bánat!

Olyan lelki mélységeket mutatott és olyan filozofikus gondolatokat ébresztett bennem, hogy elkezdtem csodálni!

Csodálni, de nem a búvárt, hanem az embert!

Tanított! Úgy, ahogy még senki!

Nem búvárkodni tanított, hanem gondolkozni!

Óriási hatással volt rám, pedig még sohasem találkozunk!

…egy nap aztán hírlevél jött Tőle, hogy technikai tanfolyam indul…

Nem tudom, hogy a technikai búvárkodás bejönne-e nekem! Akarom-e ezt csinálni?

“Gyere el! Beszélgessünk!” – mondta.

…egy beszélgetést megér…és találkozhatok a hazai búvárkodás egyik elismert arcával – gondoltam.

Ott a helyem!

Egy telefonos egyeztetés után izgatottan vártam a találkozást egy Pesti kávéház asztalánál.

Megérkezett. Gyorsan, határozottan mérte föl szemével a terepet. Egy intés és már le is huppant velem szembe a bőr kanapéra. Méregettük egymást. Magas volt, tüsi hajú – szinte kopasz – csontos, de sportos és kíváncsi…Rám!

Számos kérdést kaptam.

Mióta búvárkodom, milyen szintnél tartok, miért akarom elkezdeni a tanfolyamot stb.

Felmért!

Nem mindenkit vállal el – mondta – és kezdtem el is hinni!

…de számos kérdésben Én is bizonytalan voltam még!

Tényleg ezt akarom csinálni? Lemerészkedni nagyobb mélységekbe? Órákat eltölteni víz alatt? Nagyobb kockázatú dekós merüléseket csinálni? …mindezt az Én koromban? Bírni fogom? Alkalmas leszek rá?

Egy dologban vagyok csak biztos, hogy ha elvégzem, jobb oktató leszek!

Igen! Ez a CÉL! Ezt akarom! Oké! Vágjunk bele!

Bólintott. Kérek Tőled két hetet – mondta.

Amint összeállt a csapat, értesítelek és megejtjük az első Tec-es megbeszélést!

Ezek szerint átmentem az első “szűrőn”! Kicsit megkönnyebbülve lélegeztem föl!

…hát elkezdődött…

Két héttel később ugyanott, a kávézóban kezdtünk gyülekezni.

Befutottam és leesett az állam a látványtól!

…hát….őőőőő…izé…..

Nem erre számítottam!

Az első arc, Tibor.

Szimpatikus srácnak tűnik…de miért ilyen kicsi…

…mert a jóból kicsit adnak?…de most tényleg….

…azt hittem, hogy a technikai búvárok nagyobb darabok…ennyi cucchoz ez kevés lesz…

( bocsi TéTé        🙂  )

A másik srác Peti, deréktól nyakig egy műanyag hordóban ücsörög. Hmmm….

A harmadik őrült???

Tetőtől talpig skót cuccban ül! Elképesztő látvány!

Fehér ing, csokor nyakkendő, zöld skót kockás mellény, skót kockás sapka és zöld skót szoknya!!!

Mind e mellett szakállas és egyfolytában vigyorog!

Gésa vagyok – mutatkozik be.

Hűha! Nagy a baj!!!

A negyedik srác – végre – normálisnak tűnik minden szempontból.

Fekete Attila vagyok – nyújtok Neki kezet.

Fehér Attila – érkezik a válasz.

Na menjetek Ti a picsába!!!

Kandi kamera mi? Ez tuti átbaszás!…hol a kamera???

Na erre kitört mindenkiből az őszinte röhögés!

Nem! Ez a Csapat!

Szép lassan lenyugszunk és elkezdünk ismerkedni egymással.

Természetesen mindenki normális!…és jó fej srácok!

Peti – mint később kiderül – egy motoros balesetben eltörte az egyik csigolyáját.

Gésa pedig művész lélek. Zenész. Éppen egy fellépésről rohant ide a megbeszélésre.

( Fehér Ati pedig később morzsolódik le, pedig sok humornak adott volna táptalajt, ha marad…)

…de a Csapat összeállt!

Így vágunk neki négyen az első elméleti oktatásnak!

Ki fog derülni, hogy tényleg olyan nagy-e a különbség a két tábor oktatási rendszere között!

…hogy tényleg van-e mire felvágni…

 

folyt. köv.

 

Fekete Attila

SSI és PADI búvároktató