Találkozásom a Tec világával 5.

Másnap reggel, kissé fáradtan de annál inkább felcsigázva ébredtünk. Hiába no, a Canyon vár Ránk!

…na meg a változatos reggeli…

🙂

A reggeli mellett már a teendők is terítékre kerülnek. Mire leérünk a partra már mindenki tudja, hogy mi a feladata.

Az éjszaka feltöltött palackok kiosztása, gázanalizálás, jegyzőkönyvezés, matricázás, felszerelés összeállítás, ellenőrzés,

és a tekintélyes mennyiségű felszerelés kocsira pakolása.

Minden olajozottan ment….és végre nekivághattunk az útnak!

Kis dzsippekbe szállva követtük a felszerelésünket szállító furgont. Kezdett nyomasztóvá válni a hőség, na meg a szemünk elé táruló külvárosi nyomor.

Vigyoró, koszos kis lurkók próbáltak felugrálni lassító autóinkra. Néhány egyiptomi font reményében idegenvezetést vagy felszerelés cipekedést vállaltak volna. Kísérőink viszont keményen leparancsolták Őket. Ne zaklassák a kedves külföldi túristákat, na meg egyébként is… ez az Ő üzletük volt…

Aztán következett a másik meglepetés. Néhány kilóméterrel arráb, már a fényűző szállodák sora következett.

…és őszintén be kell, hogy valljam, nem gondoltam volna, hogy a sivatagban szépen gondozott, öntözött és vágott zöld pázsittal találkozom!

Mire a meglepetésemből felocsudtam, már megint a sivatagi port nyeltük és egykedvűen baktató tevekaravánok jöttek szembe Velünk.

Egyiptom elképesztő! A fényűző luxus és az elképesztő nyomor különös keveréke! A nyomortól meggyötört, egykedvű, koszos helyi emberek és az ide látogató rengeteg – évente közel 10 millió !!! – túrista furcsa egyvelege egészen holisztikus. Az anyagi, kultúrális és vallási különbségek azonban mit sem változtatnak azon a tényen, hogy az egyiptomi emberek kedvesek! Barátságosak, segítőkészek, mosolygósak….na de az is igaz, hogy – mint mindenütt – itt is vannak kivételek…Azért van sok olyan ember is, aki nehezen viseli a túrista nők – számukra elfogadhatatlan – lenge öltözködési módját…vagy a gazdag ( vagy azt játszó ) “nekem mindent szabad, mert pénzem van” hülye túrista allürjeit…Nem is csodálom, hogy nehezen tűrik…ezt még Én is nehezen viselem el! Nem szólnak ugyan, de a villogó tekintetük azért árulkodó! Emlékszem, hogy nem is túl régen még csak fegyveres katonák kíséretében lehetett buszkonvojokban közlekedni…Azóta nagyot változott itt a világ! Szerencsére….de azért jó lenne, ha mindenki tiszteletben tartaná a helyi szokásokat! Elvégre Mi itt csak vendégek vagyunk!

Kavargó gondolataimból egy gödör zökkent ki és térít vissza a valósághoz. Éppen időben. Megérkeztünk.

Gépkocsiróóóóól……..Felszerelést lerak……..nem úgy, hanem szépen, egyvonalban…..Eligazításra felsorakozik…..

Gyula katonai múltjához ez illene, de természetesen ezt csak az én gonosz kis elmémben zajlik így!…de a lényege ez…

A merülési terv meglepetéseket tartogat a számunkra, és amit hallok egyáltalán nem esik jól!

A Canyon egy hatalmas mélyedés a tenger aljzatában ami 22 m – es mélységben kezdődik. Amikor beúszol rajta egy viszonylag tágas térrel kezdődik, ami folyamatosan szűkül és egyre mélyebb is. A hasadék az első felén nyílt, majd később zárt barlangot képez. A kijárata már vészesen szűk és ráadásul 52 m – en van. Ha bementél megfordulni nem lehet! Pláne nem ekkora felszereléssel. …ha valaki beszorul, az egész csapat bajba kerül. Gyula úgy dönt, hogy nem vállal ekkora kockázatot.

Csak Ő megy be és a legügyesebb közülünk! A többiek kint, a Canyon tetején felülről követik a bentieket!

A csalódottságunk érthető ugyan, de logikusan végig gondolva Gyulának igaza van!…és a csapat biztonsága előrébb való, mint a sértődöttségünk.

Az 52 méter így is szép kihívás! Na hajrá, vágjunk bele!

Lemerülünk. 

5 méteren egy utolsó ellenőrzési procedúra, váltás a fenék stage – re, aztán irány a mélység.

A Canyon bejáratánál eltünnek a fiúk a szemünk elől. A haladásukat viszont abszolut jól tudjuk követni, hiszen nem mindenütt összefüggő a “mennyezet”. Ráadásul a kilégzett levegőbuborékok millió apró darabra szakadva jelzik társaink pozícióját. A mélység egyre nagyobb, ahogy követjük a Canyon tetejét az alsó kijáratig. Gyula és Tibi percre pontosan érkezik, majd bújik át a szűk résen. Sikerült! Mindenki megkönnyebbült! Mi is, hogy társaink a terveknek megfelelően megérkeztek, és Gyula is, hogy a kinti csapat időben és pontosan a helyén volt.

Merülési tervünknek megfelelően most már csak a “lájtos” emelkedést kell végigcsinálnunk.

Merülési mélység 52m. Fenék idő 25 perc. Merülési idő 180 perc.

Életem első komolyabb technikai merülése. Megcsináltam! Eufórikus érzés kerít hatalmába! Ide Nekem a Blue Hole -t is!

…nagy a szád, nagy a szád! Majd meglátjuk holnap mennyire lesz tele a gatyád! – gonoszkodik velem a másik – reális – felem.

🙂

folyt. köv.

Fekete Attila

SSI és PADI búvároktató